Gallípoli - 21. 8bris 1717.

Edes néném még kédnek semmi levelét nem vettem. amely nem igen jol esik nekem. de az igen jol eset, látván aköszvény hogy nem becsüllik, a fejdelmet el hagyá, a ki is ma atatár hám látogatására mene, ugyan atatár hám lován. igen nagy baráttságal fogadta, azt gondoltam elsöben hogy majd el rabolnak bennünket, már csak azt néztem hogy mellyik kötöz meg. de ezek igen emberséges emberek. jo szivel beszélgettek volna velünk. de oly kevés idö alat. nem leheténk tatárokká. a fejdelem el bucsuzván ahámtól. mi is meg köszönvén csak fö intéssel ö tatárságoknak, jo akarattyokot. a szállásra menénk és az urunknál. egy szép paripát hagyának. gondolom hogy holnap ide hadgyuk ezt a puszta kies szomoru lako hellyet, mivel a császár veres hintoja el érkezet. a mellyet urunk után küldöttek. veresnek azért hivom, mert kivül veres posztoval vagyon bé boritva. de a hinto nevet nem érdemli. mert csak kotsi, aztot pedig négy fejér szokta huzni. vagy vonni. azokot pedig az ügettetéssel nem terhelik. mivel már azt el is felejtették. annyira meg öregettek. nyolczvan esztendöt csak adhatni anégynek. lehetetlen hogy már. ne szollyak a kocsisrol, azt gondolná kéd hogy valamely polgár mester igazgattya azt a négy lovat., annak az ö tiszteletre méltó fejér szakállát nagy csendesen mozgattya a nyerges ló. az egyik keziben a gyeplöt. tarttya még is régi szokásbol; mondom régi szokásbol, mivel a lovai gyeplö nélkül is tudgyák lettzkét. amásik keziben. pedig a pipát; gyakorta füstölvén öreg lovait. hogy meg ne náthásodgyanak, emind jó édes néném, de belgrádnál meg verték a törököt. a nép it már szalad, ásiában., ugy tettzik mint ha már anémet drinápolynál volna. noha vagyon onnét más fél száz mély földnire, eleget mondgyuk hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk. de ök csak szaladnak ki ide, ki amoda. jaj édes néném hogy lehet illyen népel hadakozni. elég ahogy holnap meg indulunk drinápoly felé. hogy ót meg lássuk azt a hatalmas, és sok feleségü császárt. és a fényes tündöklö portát. de edes néném a resttséget el kel üzni, a töt le kel tenni, azokban akis kezettskekben. a pennát kel venni, és énnekem gyakran kel irni, leg aláb minden héten. hét levelet, de az egésségre igen kel vigyázni. és engemet szeretni kel. mert ki szerethetné az édes nénémet jobban mint én.