Gallipolibol - 1717. 10. 8bris.

Édes néném hálá légyen az Istennek, mi ide érkeztünk ma szerencsésen, franczia országbol pedig 15 7bris indultunk meg. a fejdelmünknek Istennek hálá jo egéssége volna. hogy ha a köszvény bucsut akarna tölle venni. de reméllyük hogy itt a török áer el üzi. édes néném mi jó a földön járni, láttya kéd még sz. péter is meg ijedet volt mikor avizben sipadoztak alábai. hát mi bünösök. hogy ne félnénk amidön a hajonk ollyan nagy habok közöt fordult egyik oldalárol, amásíkára mint az erdélyi nagy hegyek., némelykor azoknak atetején mentünk el, némelykor pedig ollyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vartuk. hogy reánk omollyanak azok a viz hegyek; de még is ollyan emberségesek voltanak. hogy többet nem adtak innunk, mint sem kellet volna. elég ahogy itt vagyunk egésségben, mert atengeren is meg betegszik az ember, nem csak aföldön. és ót ha a hintó meg ráza, el fárad, és job egyepegyéje vagyon az ételre, de a hajoban. aza szüntelen valo, rengetés, hánkodás. a föt el bodittya. a gyomrot. fel keveri. és ugy kel tenni, valamint arészeg embernek. aki abórt meg nem emésztheti. a szegény gyomromnak is ollyan nyavalyában kelletet lenni vagy két elsö nap. de azután ugy kellet ennem valamint a farkasnak. a fejdelmünk ahajobol még nem szállot vala le. hogy egy tatár hám. aki itt exiliumban vagyon, holmi ajándékot külde és atöbbi közöt egy szép lovat nyergelve. itt a fejdelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szálva. de még is jobban szeretem itt lenni mint sem ahajoban., édes néném akéd kedves levelit vagyon már két esztendeje hogy vettem. igazat mondok. hogy ha az esztendö egy holnapbol állana. reménlem édes néném hogy már ezután mint hogy egy áerrel élünk, gyakrabban veszem kedves levelét. de mint hogy egy nehány száz mély földel közeleb vagyunk egymáshoz. ugy tettzik hogy már inkáb is kel kédnek engemet szeretni, én pedig ha igen szeretem is kédet de többet nem irhatok. mert ugy tettzik mint ha aház keringene velem. mint ha most is ahajoban volnék.