Rodosto - 14 martÿ. 1732.

kedvesen. és gyönyörüségel vettem édes néném. nádmézel irot szép leveledet; valyuk meg avilág elöt. hogy mi ketten jok vagyunk, és hogy jól tudgyuk. egymást szeretni, de ahogy. mi soha sem veszekedünk, mikor veszekedünk is, amint egy, meg enyvezi köztünk. abaráttságot, éppen nem vártam volna akéd hirét, azért már mélto haragudni. ki hitte volna hogy topált illyen hamar ki tegyék avezérségböl; minden szerette, és minden félt tölle, avalo a németek el hiszem hogy akarják. mert gyülölte öket. mi velünk pedig az Isten aldgya meg. ollyan kevés idö alat is elég jót tett. ha mind, igy, két, három esztendö alat, egy török sem lesz. aki avezérséget meg ne kostollya, ki veszem grof bonnevált. ha török is. mert az Isten meg nem engedi, hogy egy ollyan hittöl szakat itt is elö mennyen, ha még az a pasa babiloniában vagyon akit vezérnek mondgyák. hogy tesznek, mikor jö a még ell., de a még is becsületeseb hogy doktor fia, és nem borbély, vagy fa vágonak, amint a már meg történt, itt aporból veszik ki avezéreket. és azután aporban vetik. erröl egy kis historiát hozok elö. itt mikor ollyan szegény árva gyermekek találkoznak. akik jo formák. az adoban el veszik. és török vallásban nevelik. és a lég szebbeket. a császár udvarában nevelik fel, egyet a többi közöt. hogy még igen gyengének láták. nem adák a császár udvarában, hanem egy basának adák, aki is kedvében vévén agyermeket; a micsoda tudományt itt lehet tanulni. arra mind meg tanyitatá. és nagy gond viselésel nevelé,. az iffiu akit már ibrahimnak fogunk hini; mind igen jol tanula. mind jol viselé magát. ugy annyira. hogy a basa gondolá. hogy talám. kedvet nyerne véle. ha a császár fiának adná. sulimánnak, aki is ollyan hires vala. az attya halála után, sulimán. igen kedvesen vévé azajándékot., és mivel hogy. egy idösü volt véle. minden mulattságában. ibrahim ót volt, és oly igen meg szereté. hogy csak ibrahimal. kiváná szolgáltatni magát. a ki is azt észre vévén. kivánt élni ajo alkalmatoságal, de nem roszra fordittá, hanem arra. hogy jó akarokot csinálna, és a szegényeknek szolgálna. solimán, akiben valoságos fejdelmi termeszet volt; örömel látá benne azt a nemes szivet. és annál inkáb becsülé és szereté, és mindeniknek nagy jelit adá mihent császárá lön. mert ibrahimot kapicsi pasává tevé. és egy kevés idö mulva., a jancsárok fő agájává, ibrahim látván sebeségel valo elömenetelét, tarta szerencséjinek álhatatlanságátol, gyakran jut vala eszében, aportán lévö nagy uraknak szerencsétlenségek. és azoknak keserves halálok. elméjében szomoru gondolatokot okozának. annyira hogy, szomoru gondolatok szállák meg elméjit, és egyszers mind el hagyá. azta jo kedvit. amely sokszor tettzet sulimánnak, aztot észre vévén és szeretvén valoságal, kérdezni kezdé annak okát, ibrahim, azt meg vallá igazán, mondván. hogy azö szomoruságának azoka., nem egyéb volna, hanem meg gondolván. hozzája valo nagy kegyelmességit. ö attol tart., hogy aza kegyesség, irigyeket, és ellenségeket fog támasztani ellene, akik ö ellene árulkodván. abban a keserves állapotban ejtik. a melyben már estenek sok nagy urak., és hogy végtire ö is ollyan utálatos halálal vész el, valamint azok. ez a félelem szüntelen elméjiben lévén néki, azon kéri, hogy csak modgyával valo joval legyen hozája., a melyel, közönségesen valo rendben töltthesse. csendességben., és békeségben életét., mivel az aláb valo rendben is, meg mutathattya. hozzája valo kegyességit, szintén ugy, mint abban a nagy rendben, a melyben tette ötet, sulimán halván. ezeket az okos beszédeket, meg esék szive rajta, és meg dicséré. jo természetit., nem is akarván el mulatni semmit is, a mi meg vigasztalhatná., erös esküvésel fogadá néki. hogy soha életihez nem nyulna, mind addig valamég ö élni fog. akármely ók. vihetné is arra. ibrahim illyen nagy igéretre valo nézve. meg vigasztalodván, annál is nagyob buzgoságal kezdé szolgálni. solimán., pedig, hogy még nagyob jelit adhassa neki., benne valo hitelének. fö vezérré tévé, azután solimán, mind magyar országban., mind persiában. nagy szerencsés hadakozásokot vit végben, ibrahimnak mind azokban nagy része vala, ollyan hatalmassá. és gazdaggá lön, és oly nagy kedvességben vala, hogy mindenek rettegtek tölle, A sultánnék, ugy mint, az annya. és roxelán a felesége solimánnak. mind ezeket látván. igen kezdék irigyleni. vévén észre hogy már a dolgok nem forognak annyira akezek közöt. és hogy minden csak avezér kezében forog., erre valo nezve, okot is keresének az el vesztésire, ibrahim azt meg sejditté, és tartván attol. hogy a henyéllés, okot, s’alkalmatosságot adhat solimánnak. hogy meg gyözettessék az annyának szeretetiböl, és afeleséginek ölelgetésitöl. arra valo nézve. ujjab hadakozásra indittá solimánt. a persák ellen, akinekis az illyen ösztön igen tettzék, mivel soha egy fejdelem sem szerette ugy a hadakozást. és egy sem volt olyan szerencsés, mind azon által. nem hajola mindgyárt az ibrahim tanáttsára. azért, mert csak akkor csinált vala kötést. apersiai királyal., de ibrahim csak arra akarván hajtani, talála abban modot, hogy damaskus városábol. egy hires astronomust hivata, kinek neve volt muleÿ. akiröl azt tartották, hogy a jövendö dolgokot jol tudta, a fejdelmekben is meg vannak a gyengeségek, valamint másokban., hanem azok boldogabbak, akikben leg kevesseb találtatik. solimán kivána latni az astrologust, ibrahim hozája vivé. de elsöben beszélle afejivel, az astrologus. aztjövendölé, hogy ha a hadakozást el kezdi. persiai királynak fog még tétetni. solimánt meg vakitván, a nagyra vágyás, esziben sem juta. akötés, melyet tett. apersiai királyal. hanem csak meg indula ellene. hatszáz ezer emberel. ót egy nehány esztendöket tölte, de szerencsétlen lévén hadakozása, viszá tére Constancinapolyban, a hadának negyed részével, és igen nagy haragal. mind ástronomus. mind a vezérje ellen. a sultánnék, meg sajditván a császár haragját., mindgyárt a vezér árulásának tulajdonitták, a hadakozásnak szerencsétlenségit, és fel támasztván ellene másokot is, azt kezdék solimánnal el hitetni, hogy a vezér a persiai kirallyal egyet értvén, sok számu pénzt venne fel tölle, és aportára hivatván ababiloniai pasát, titkon solimánhoz vivék, aki is sokat monda neki a vezér csalárdságárol, ugyan abban azidöben, a sultánnék valami formában. ki tudák., hogy a vezérnek. károlus quintusal, és ferdinándusal. levél által. sok correspondentiája lett volna; abban modot is találának, hogy azok közül alevelek közül kaphatának. és azokot. a sultánnak adák, aki is látván mind ezekböl. fö ministerinek. vétkit, és háláadatlanságát, el tökéllé magában halálát. De meg emlékezvén, hittel tett fogadásárol. esze gyüjteté predikátorjait. és papjait., a mufti is jelen lévén, elejekben tévé a dolgokot, és fogadását, ezekröl sokáig vetekedének, de semmit nem végezének, hanem egyik apapok közül mondá. solimánnak. mint hogy azt fogattad avezérnek hogy életedben meg nem öleted avezért, fojtasd meg ötet, a midön aluszol., mivel azálom mint egy halál, azért igy eleget tész igéretednek, a többi is ezt jonak találák, solimán hivatá avezért., magával vacsoráltatá, azután. aleveleit keziben. adá hogy olvasná el. a meg lévén, a szemire hányá. arulását, és háláadatlanságát. és meg fogatván. parancsolá, hogy mihent ö el aluszik. avezért fojttsák meg, a melyet végben is vivék., jó éttzakát hát édes néném. én is alunni megyek. és meg parancsoltam hogy mihent el aluszom. minden bolháimot meg öllyék., mert már is elég vagyon.