rodoszto - 8 9bris 1727

polatéti. édes néném. azt igen szükséges kédnek tudni, hogy a kéd kedvesen irt levelét igen kedvesen vettem. egy kevesé alevél igen kurta volt. de mit tehetünk rolla, avalo hogy én ahoz nem szokhatom., de az ollyant. némelykor, láttatlanná kel tenni. és meg bocsatani avétket, és reménleni, hogy az ollyan szokásban nem mégyen. mi egy nehány naptol fogvást. a táborbol viszá jöttünk, ahol. is sok veres foglyoknak kellete meg halni, aportázo nyulakot. pedig mind rabul el fogtuk; de mind hogy az ellenség már quartélyban kezd szállani. azért mi is bé szállottunk a magunkéban. de ha igazat kel mondani., nem egyéb volt az oka., hanem. az esö hajtot bé bennünket, akinek is már egy nehányszor meg köszöntem jó akarattyát, mert azö vizes ereje nélkül. talám az egész telet, sátor alat töltöttük volna, aztot meg kel vallani édes néném. ha suhajtásal is,. hogy a mi életünk, ugy minden kereszténynek is, az élete csak szarándokság. de a miénk duplán, mert ha annak. aki joszágában lakik, ugy kel magát tekinteni mint szarándoknak,. e földön, és mint örökös hazáján kivül valonak, hát mi. akiknek egy lábni földünk nincsen, se meg maradando hellyünk, csak a sok vándorlásban tölttyük azt az drága idönket, a melyet most a hejában valoságra. tekozolunk el., az el töltöt idö pedig soha viszá nem jö, és csak. haszontalan. és izetlen suhajtásokot. hágy. maga után. a melyet mi mindennap kostolunk. és probálunk, mint szomoru példák, de még is szerencsések volnánk, hogy ha másoknak például lehetnénk., de nem leszünk. mert hány ezer ember veszet. és vész minden nap a tengeren. a felöl elegen mennek atengerre, hát mi nékünk nem volté példa elöttünk.? volt, de tanoltunké rajta.? mások is csak ugy cselekesznek., meg tanullyák. de el nem kerülik. de mi lehet ennek az oka, nem egyéb, hanem a nyughatatlanság. és a nagyra vágyodás. felinek sincsen esziben az ország jova. de mindenik tele torokal kiálttya a szabadságot. mert nagyob része. csak az ujság. és aváltozás után fut. a jövendöt meg nem gondollya, se ajelen valo joval nem tud élni, se meg nem tudgya becsülni, hanem a jövendöbéli bizontalan jó után suhajt. a melyet, vagy lehetetlen el érni, vagy pediglen. az a jó azért tettzik jonak hogy nincsen hatalmunkban. és hogy csak a nyughatatlan elmétöl származik; ettöl vagyon hogy soha az ember nem lehet boldogá. mert soha sem becsüli a maga állapottyát. se azt a mit bir; hanem aztot. amit nem birhat, abizontalanért. a bizonyost. semminek tarttya., és a nyughatatlan nagyra vágyodo elme, mindenkor. arra ingerli, hogy jobban volna ót ahol nincsen, és igy soha a jelen valo bizonyos sorsával. amelyben az Isten tette, meg nem elégszik. hanem a bizonytalanra vágy, és ajelen valoval. nem élni tud, hanem viszá élni. nem. kellene soha egy jó haza fiának, zür zavart csinálni, se kivánni, semmi féle szin alat. az Isten adgya a fejdelmeket, mind a jót. mind a roszat. egyaránt kel az ö kezeiböl venni, ajó áldás, a rosz büntetés, ö tudgya egyedül meddig kel tartani a nyomoruságnak, és mikor kel annak végit szakasztani. hogy meddig tarttson a rosz idö. és mikor legyen jó idö, egy szánto vetö ember. azt fogadta volt az isteneknek. hogy töb ajándékot fog nekik adni, csak ök is halgassák meg kérésit. és akor adgyanak. esöt. vagy tiszta idöt a mikor ö kivánnya. és az ö kivánsága szerént járjon az idö az ö földén, az istenek azö kivánságát neki meg engedték, a mikor esöt kért. abuzájára., esö let. a midön jo idöt, jó idö let. de ugy történt. hogy aratáskor. sokal keveseb gabonája volt mint másoknak; azért panaszolkodni kezdet, de az istenek azt felelték neki, hogy maga a vétkes. mert nem hadta a természetre dolgát. valamint mások. és míert kivánt bölcseb lenni az isteneknél. a kik is tudgyák. mind az esönek. mind a jó idönek idejét. a vallás arra tanyit minket, hogy az Isten. vezéreli az országokot: ö emeli fel egyikét, és ö veti rabság alá a másikot. ö keneti fel. mind a jó. mind a rosz fejdelmeket. illyen példával tele a sz. irás, nem szabad tehát. egy embernek, nem is lehet. abban változást tenni, édes nénem gyakorta irok predikáciot. nincsen egyéb dolgom, le kel irnom a már haszontalan gondolatimot. mivel mi ollyanok vagyunk. mint avizben eset ember, akinek mind addig kel vergödni. és minden ághoz kapni. még ki nem szabadul. vagy el nem vész. mert arrol gondolkodni hogy eset oda. a bolondság volna, a valo hogy még eddig minden ágg a kezünkben szakadot. mert nem az Isten segittségihez kaptunk. de azt is el mondhatni talám, hogy az Isten egynehány ember kedviért. az ö közönségesen valo rendelésit meg nem változtattya., csak uszszunk hát edes néném a még lehet. csak azt bánom hogy a virágbol most minden orán kóró leszen. és akórót nem szokták a füzö mellé tenni, de én aki egész életemben bujdostam. és végtire 16 esztendös koromban a házamot el hadtam. a bizonyos hogy a szabadság keresés az elmémben akor nem volt, és ha eddig tart bujdosásom. az igaz hogy az uramhoz valo vak szeretetem okozta, így mondhatni természet szerént. de keresztenyi modon szolván. Isten rendelése. és meg kel csokolni a veszöt. a melyel ostoroz. többet már nem tudok irni. itt semmi ujság nincsen. hanem csak a nagy unadalmas óság. föképpen télben, mind azon által arra kérem kédet. vigyázon kéd az egésségre. én pedig maradok aki ma regel voltam P. S. az leg elsö aszszonyt franczia országban 1449-ben akasztották fel, de ha ugyan csak azakasztáson kel végeznem irásomot. egy kis historiát irok le. párisban, egy embert akasztani vitték. mikor fel akarták akasztani. csak ót közel talált el menni egy hertzeg. a ki is akirályhoz ment volna. és az a hertzeg. igen igen tréfás ur volt, az akasztani valo ember. kérdi. micsoda ur megyen ót, meg mondgyák neki anevét. arra mondgya. hogy had hijják. mert nagy dolgot mondana neki. az hertzeget odahiják. és nagy titkon mondgya. az urnak, látodé mind ezeket akik itt álnak. ugy meg ijesztettek ezek engem hogy a nadrágban kelletet bocsátanom feltemben., a hertzeg nevethetet volna de eltitkolván. mondá atiszteknek ezaz ember nekem nagy titkot mondot hanem mindgyárt meg jelentem a királynak., addig legyen kegyelmetek várakozásban; a király már tudta, hogy vagyon néki mindenkor valami nevetésre valo historiája, kérdi tölle mihent meg láttya, nó mi ujságod vagyon., a hertzeg elé beszéli egészen a királynak a dolgot, a király azt igen nevetvén. gráciát ád néki. és a hertzeg azt meg izeni a tiszteknek,