rodosto - 8. janu. 1727.

Édes néném azt igen bánom hogy meg elödzöt kéd az uj esztendöbéli atyafiságos és szives köszöntésivel, és üdvözlésivel. holot nekem kelletet volna azt a köteleséget végben vinni elsöben., és azal ne dicsekedgyünk. hogy a meg elödzés bizonyos jele a kéd felöllem. gyakortáb valo gondolkodásának. és azén lagy szeretetemnek. mert azt holtig meg nem engedem kédnek, és ha mértekben tennök. a szeretetet, az igaz hogy a mérték felöllem többet nyomna száz fontal. mind azon által kéd is jó. én is jó. énnekem a tengeri halak a bizonyságim hogy eléb nem irhattam, mert ollyan nagy szelek jártak a tengeren. hogy csak nekik lehetet atengeren járni, és nem az embereknek, oda is adtam volna nekik a levelemet. dekéd nagy hegyen lakik, ök pedig nem szeretik. a hegyre fel mászni. a mi pedig a kéd köszönetit illeti, én azokot mind viszá kivánom duplán. és még azokon kivül. uj eröt. asok levél irásra., épen tegnap elöt szedtem rendben a szokás szerént a kéd leveleit. a melyeket rendben veszem minden esztendönek a kezdetin. az enyímeket pedig, ha a tanácsomot bé veszik. meg kel égetni, vagy akár mely szükségre fordittsa kéd nem bánom. édes néném. vettélé sok ajándékot, az esztendö elsö napján, nem tudom a francziák honnét vették azt a szokást. gondolom hogy a régi romaiaktol. mert ök meg szokták volt. egymást ajándékozni az esztendö kezdetin. és az, a martiusnak elsö napján volt; pogány szokásban jó szokás. fö képpen annak a ki veszen, a keresztényeknél sok pogány szokás maradot meg, de söt még az anyaszent egyházban is látunk ollyanokot, a melyeket a régi pápák és püspökök meg hadták, illyen lámposokot és gyertyákot gyujtani a templomokban, a bizonyos hogy azt szükségböl kezdették, mert pinczékben, és rejtet hellyeken kelletet tenni az áldozatot arégi keresztényeknek., azután azt Ceremoniábol meg tartották, mivel arégi királyok elöt gyerttyákot gyujtottak, és mikor valahová ment arégi romai polgár mester. égö fáklyákot, és tüzet vittek elötte, a királyok. és gazdagok., holt testek mellet pedig lámpások égtenek. még most is találnak ollyan régi boltokra a hol égö lámpás vagyon a koporso mellet; hogy tarthatot anyi száz esztendökig az ollyan lámpás. annak okát. már most nem tudgyák, de azt minden tudgya hogy találtak olyan égö lámpásra, de mihent az áer éri el aluszik. afársángot. a melyet mi ollyan nagy áitatoságal meg tartunk apogányoktol vettük, hát mi honnét vettük. avizben vetö hétfüt. mondgya meg kéd nekem, hát bizonyos vármegyében. francziában micsoda szokás volt, mikor valamely urnak. egy nemes ember a földit birta. a kit vasallusnak nevezték akor; ha az ollyan nemes ember meg házasodot, leg elsöben a földes ur feküt a meny aszszony mellé, de köntösösön, és csizmáson. és csak egyik lábát volt szabad fel tenni az ágyra., és csak egy kevés ideig, most már el hadták azt a szokást. hanem a földes urnak egy sodort adnak., hát még micsoda szokás vagyon ót, ha egy nemes ember a másnak földere megyen vadászni. a mennyi foglyot, vagy nyulat lö, azt a földes ur házához kel vinni, aztot meg kel készitetni ugy a mint a kötésben vagyon fel téve. ha szinte agazda othon nem volnais. másként. el vesztené joszágát, üsmértem ollyan nemes embert, akinek illyenért pere volt egy nehány esztendeig; jaj édes néném., talám valaha irtam már az illyenröl, de nem jut eszemben, de azt tudom. még meg nem irtam. hogy tegnap egy kis hideglelés volt azurunkon, el untam a sok szokásrol irni. az én szokásom pedig a, hogy tiz orakor le fekszem., másnap hatod fel oráig. a szememet ki nem nyittom. már tiz az ora, mert késön fogtam az iráshoz. és a jo szokást elnem kel hadni. azért maradok az aszszonynak, köteles, alázatos. szolgája. az uj esztendöben irot elsö levelet. pompával kel végezni.