rodosto - 7. xbris. 1725.

Ezt a levelet. el kezdem irni, de bajuszomra mondom. hogy nem tudom mit kel irni, és ha irok. csak azért irom, hogy kédnek válaszát vehessem, azt irjamé. hogy itt könyvem forrási, s’. áradási, indullyatok., és hogy még a sirás, zokogás meg nem szünt itt az özvegyek közöt, de idövel az is meg szünik, mert az a kegyetlen idö, mindent el ront, és el töröl, erröl irni kédnek, nem nagy vigasztalás. de csak kel valamit irni, azt irom hát hogy, itt most szántanak, és vetnek. nálunk pedig azt már régen el végezték, hogy ha csak valaki a havat nem akarja szántani., aminap olvastam, hogy miképpen kel a buzát meg szaporitani, amidön a gazdaszszonyságra. viszá tér kéd. akor meg kel probálni, példának okáért, egy véka buzát fözessen meg kéd jol. de sok vizet kel reá tölteni, a még a fö, addig tétessen kéd. egy kádban. négy véka buzát. a midön pedig a buza jol meg fött. a vizet szüresse le kéd rolla. és melegen had tölttség a kádban lévö buzára, és azt békel jol fedni, másnap, vagy harmad nap, ha láttya kéd. hogy a buza szem kezd dagadni. és a vizet jol bé itta, akor küldgye a mezöre kéd, és had vessék el valamely jó földben. de mentöl ritkábban lehet. mert egy buza szálon, három vagy négy ág terem. és mindenikén egy buza fö, és igy, négy annyival több buzája terem kédnek. mint rend szerént, ezt én olvastam. igazé vagy sem. nem tudom. de a ki nem hiszi probállya meg, nem nehéz dolog. és ha igaz leszen. akor nem bánnya meg fárattságát. de a micsoda hirt hallottam csak éppen ebben a szem pillantásban. azt nem lehetne el hinni, hogy ha csak bizonyoson nem tudnok., kéd ót a francziák közöt hamaréb meg halhatta, de tudgya. vagy nem tudgya kéd. meg irom. hogy a franczia király 5 septembris meg esküt, és le feküt. a stanislaus király leányával., ki hitte volna azt, hogy egy ollyan nagy hatalmas király, egy szegény bujdoso, és csak nével valo királynak vegye el a leányát, és hogy viszá küldgye egy nagy királynak. mint a spanyol királynak a leányát, a kit annak elötte akart el venni, ezek ám az ollyan dolgok, a melyekben nyilván ki tettzik az Istennek csudálatos munkája, és hatalma, aki ugy bánik akirályok szivével. valamint mi a viaszal, bizvást el mondhattya. a franczia királyné, a boldogságos szüz után. hogy meg tekintette szolgálojának alázatosságát, és hogy az alacson renden lévöket fel emelte, és a fen valokot le vetette. mert lehetetlen volt. csak hizelkedni is magának azzal, hogy még franczia királyné lehessen, ha az attya lengyel ország közepiben lett volna, ugy még is mondhatnám, de bujdosásban lévén, mindenektöl el hagyatatván. és csak reménsége sem lévén hogy augustus székiben ülhessen, csudálni. és imádni kel az Istennek az illyen rendelésit. mert az illyen munka. fellyül haladgya, az emberi elmét. ludit in humanis. és hogy az Isten elött. a királyok és a fejdelmek ollyanok mint a gyermekek. akiknek hatalmok. nagyságok., csak gyermeki játék, imádgyuk édes néném, az Istennek minden rendelésit. és reméllyük. hogy reánk is gondgya lészen. mert irgalmas. és meg segithet, mert hatalmas. a sophiai pápista érsek ellen. a görög püspökök, és papok. a portán sok hamis vádolásokot tévén. avezér parancsolatot küldöt, hogy meg fogják. mind az érseket. mind a papjait. és fogva vigyék Constancinápolyban, az érsek azt meg tudván. el szaladot. de a papjai közül hármat vagy négyet. lánczolva vitték constancinápolyban. az érsek ide szaladot. és titkon vagyon közöttünk. tudom hogy az urunk. azon lészen. hogy ki szabadithassa azokot a szegény papokot. a kik még a botozást is meg kostolták. igy szenvednek a mi szegény papjaink ahitért. de nem csak. itt, hanem az egész világon. és a leg kegyetleneb nemzetek közöt. ki tudná meg mondani, hogy hány jésuitát. és barátot. ettenek már meg, afrikában, és amérikában. azok a vad emberek. akik igen szeretik az ember hust, de a barátokon nem kapnak. mert egy kapucinust. meg ölvén, jó ebédet akartak belölle csinálni, de hogy meg sütötték. a husát. mind ösztövérnek. mind igen keménynek találták. az olta. nem kapnak a barát huson., hát egyszer, egy szegény jésuita, szokása szerént. falurol, falura járván hogy valakit meg térithetne. egy nagy erdöböl ki menvén. egy falura talál. avad emberek látván egy nagy embert. feketében. nagy kalap a fején. és hogy négy lábon jár, mind el szaladnak tölle, mert hogy soha lovat nem láttak volt. azt gondolták. hogy aló. és az ember mind egy, a jesuita azt látván le szállot alovárol, és lassanként a vad emberek is viszá tértenek hozája. azt el mondhattyuk igazán. hogy csak a mi papjaink követik valoságoson az apostolokot: bár követhetném én is mindenben öket. de csak abban követem. hogy ök aluttak. én is aluszom. azért jo éttzakát édes néném.