rodosto - 13 xbris 1724

Azt irod édes néném, hogy ha gyakrabban írnék, gyakrabban venné levelemet, a valo s’igaz. de mit irjak, irjamé azt, hogy haragszom. de kine haragudnék. mikor azt irja kéd. hogy már kédböl lehetne pap. ugy meg tanulta kéd a levelemböl. az egyházi szokásokot; lesz még ollyan idö, hogy boszut állok ezért. micsoda szép idö volna az. a mikor az aszszonyokot fel emelnék a papságra, bezzeg akor volna jó idö, akor látnánk uj rend tartásokot, oh már is örülök annak az idönek, mint ha abban volnék, már elöre el látom hogy a nagy böjtböl igen kicsidet csinálnának, vagy talám ki törölnék a kalendáriumbol, és annyi idövel meg hoszabitanák a fársángot. ugy hogy, mikor most hat hét a fársáng. akor tizen három lenne, oh’ boldog idö, a hetedik szenttség, akor az elsö helyre tétetnék, oh’ szerencsés idö. az elválasztás akor könnyü volna, és csak egy dologra vigyáznának, nem ugy mint most. oh kedves idö! hát mit mondgyak agyonásrol, mert nem tudok itéletet tenni felölle. ha el törölnéké vagy sem. mind azon altal ha jol meg gondolom, hogy az aszszonyok szeretnek mindent meg tudni, azt itélhetem, hogy talám meg hadnák, és hogy a penitentzia rövideb volna., de oh mely hoszu volna agyontatás, mert oly papné keziben akadhatnék, aki mindent meg akarván tudni. száz kérdéseket tenne, aki még agondolatokot is meg akarná tudni, de meg ellenben. könnyü penitentzíát adna, oh édes néném mint várom azt az idöt, de talám sokáig kel várnom. és addig el is temetnek, azután aszszonyomék, ha soha papok nem lesznek sem bánom, vallyon el hinnéké azt nálunk hogy micsoda melegek járnak itt most. de kivált meleg esök, és sok meny dörgések. kéd leg aláb hidgye el, mert nem hazudok. nyárban sem hallunk. nagyob, se több menydörgéseket mint most, de a derék állapot hogy igen igen ritkán esik itt le a menykö. tudom hogy sok féle és csudálatos erejét hallotta kéd amenykönek, de talám csudálatosabat nem hallot kéd, mint a melyet én olvastam. mikor eszemben jut, mindenkor nevetnem kel. nevesse kéd is. romában egy franczia követ a mikor egyszer nagy menydörgések voltanak. asztalnál lévén a feleségivel. és az ablakok hogy nyitva voltanak, a meny kö által megyen aházban ki ki meg ijed. de semmi kárt nem tett, a mikor pedig által ment aházon, a követné melegséget érzet, talállya ki kéd hol, és mint hogy asztalnál volt, nem lehetet a szoknya alá tenni a kezét. de asztal után. maga is el fogad nevetve rajta. a midön észre veszi, hogy a menykö meg perselte. gondold el édes néném. hol kereskedet. és kine nevetné eztet. most jut eszemben hogy egy kérdésire meg kel kédnek felelnem. én annak egyéb okát nem tudom, hogy miért eszünk hust pénteken, amidön azon a napon esik karácson, hanem hogy azt a szokást az ánglusok kezdeték, azért hogy az évangyeliumban a vagyon irva. hogy az ige testé lett. és idövel azt a szokást másut is bé vették. hát a francziák sok hellyeken, karácsontol fogvást, gyerttya szentelö boldog aszszony napig. szombatokon a hust meg eszik. azért hogy azon idökben, a boldogságos szüz gyermek ágyban fekszik, sok ideje vagyon már annak édes néném, hogy mi is abujdosásban fekszünk, ezt az esztendöt tudgyuk hogy csak nem egészen itt el töltöttük. de azt nem tudgyuk hanem tölttyüké itt, a másikát is. mely szép dolog hogy az ember nem tudgya a jövendöt. mert ha tudná. még elöre kéttségben esnék, de nem tudván bizik, és reménli. hogy ugy fordul dolga a mint kivánnya. nincsen evilágon hoszab táncz. a barát táncznál. és csak azt kel járnunk; mind addig a még vonnyák. csak az Isten egésséget adgyon. ugy legyen amint neki tettzik. mert szép dolog az egésség. azért arra vigyázon kéd. és irjunk gyakrabban.