bujuk - 12. aug. 1722.

Ne csudállya kéd ha az elmult holnapban nem irtam. mert ollyan szomoru állapotban vagyunk, hogy azt sem tudom. ha tudoké irni, az elmult holnapban. aki Confectumokot csinált. és aki kávét szokot fözni a fejdelemnek. reggel meg fözvén akávét, ebéd után. meg betegedet. és harmad nap mulva. apestisben meg holt., hozzám pedig harmintz lépésnire volt szálva, ezen kivül. akonyha mesterünknek két fia. csak hamar utánna menének, itéllye el kéd ezekböl hogy micsoda szomoru napokot töltünk. itten, a félelem sokal nehezeb talám még annál a nyavalyánál is. mivel az ember nem tudhattya. a szempillantását. amelyben abban eshetik. estve egésségesen fekszik le, reggel betegen talállya magát. Istennek hálá. egésségem jó vagyon. de mint hogy csak a pestisröl vagyon itt a beszéd. a már ugy fel zavarta az elménket. hogy én mindenkor csak. azt képzelem magamban hogy beteg vagyok., és az illyen képzelés. félelmet okozván az elmében, szüntelen valo unadalomban, és nyughatatlanságban. vagyon az ember. hányszor feküdtem már ugy le. hogy nem gondoltam viradtát érni. nem azért. hogy valoságal érzettem volna valamely változást az egésségben. hanem azért. hogy az elmének nyughatatlansága okozta bennem az ollyan gondolatokot. azt ne gondollya kéd hogy csak én vagyok. igy, mivel mindnyájan illyen állapotban vagyunk, és illyen állapotban lévén,. el itélheti kéd, micsoda vigasságal tölttyük az idöt, nem is lehet fél orát a sátoromban tölteni. hanem a mezön valo sok járásal töltöm az idöt. hogy mégis valamivel mulassam magamot. a nevetés pedig ollyan ritka nálunk. hogy ha még igy leszünk sokáig. atermészet azt is el felejteti velünk, és csudálni fogjuk, ha másokot látunk nevetni, hát ha még ollyan városban mennénk a hol mindenkor nevettek. a mint hogy azt olvastam egy régi városrol. hogy a lakosoknak mindenkor nevetni kelletet, semmit nem mondhattak. nevetés nélkül, ha a tanácsban valamely országos dologrol végeztek is a tanács urak. de ki ki nevetésel mondotta ki a voxát. egy szoval soha sem beszélhettek ollyan nagy dologrol, hogy nevetés nélkül beszélhettekvolna az apjok. anyok. feleségek. és gyermekek halálát. egymásnak nevetésel adták tudtára. avalo hogy nem szeretném az ollyan városban valo lakást, de leg aláb. innét. egy ollyan városban kellene mennünk ha csak egy holnapig is, de azt gondolom hogy talám még ót sem nevetethetnének meg minket,. mert csak a mosolygás is nehéz nekünk. és a micsoda processiot láttunk itt a minapiban. bizony nem lehetet látni könyhullatás nélkül. aztot pedig ezen szomoru halál okozta,. eszterházi ur ide járván misére mind innepekben. leg utolszor ur szine változása napján itt misét halgatván, és ebédet évén. estve felé lora ült. és viszá ment, ahol a feleségivel volt szálva egy réten, itt ebéd után. nagy fö fájást érzet, de mi nem is gondoltuk hogy még a veszedelmes legyen; a pedig már a pestisnek jele volt, és harmad nap mulva csak hallyuk., hogy pestisben meg holt. azt a hirt a felesége hozta meg nekünk, a ki is mihent halva látta az urát. nem tudván mi tévö légyen. abban az el bodult állapottyában. kapja magát. egy szolgával, és egy kis leányal. oda hadgya az ura testit. és mindenit, gyalog két mély földnire jö hozzánk. a midön meg láttuk ezt a keserves processiot. nem lehetet nem könyvezni szomoru voltán annak a szegény aszszonynak. a fejdelem viszá küldötte az aszszonyt. és tett rendelést az ur temetése felöl. mind ezek után hogy lehetne leg kisseb jó kedvünk is. de nem hogy jó kedvünk, de tartozunk holtig meg emlékezni erröl a szomoru állapotunkban valo létünkröl, a mint hogy soha el sem felejtem. és mindenkoron eszemben fog jutni hogy micsoda napokot töltöttünk itt ell, de minek elötte el végezem levelemet lehetetlen hogy meg ne irjam kédnek az égést. a mely bennünket meg ijesztet volt. ha szinte sátorok alat lakunk is, mert a minap a cselédek, egy vászonbol valo palotát gyujtottak itt meg. nem tudom mi formában, a gyerttyát melléje tették volt. egy szempillantás alat. egészen meg gyult. sibrik lakot benne. és alig szaladhatot ki alolla. aportékáját is ki kaphatták, de nem lehet szeb égést látni mint avolt. mert a sátor sok féle szinü matériával lévén fel czifrázva. aláng is mind anyi féle szint mutatot. az égés nem tartot. fél fertály oráig. de olyan kevés idö alat. elég drága palota éget ell. mert egy ollyan sátor. leg aláb két ezer tallérban kerül. édes néném adgyuk a kö házra apénzünket,. és ne avászon palotára. kivánom hogy az Isten tarttsa meg kédet.