rodosto - 9. 7bris 1721.

szép dolog a háláadatlanság., már egy nehány levelemre. nem vehetek választ. még is kéd panaszolkodik., arendes dolog. énnekem kellene kigyot. békát. kiáltanom kédre. még is kéd ir ollyan haragos és tüzes levelet nekem, hogy ugyan szikrádczot a midön olvastam. meg haragut hérmán. kövér ludat kiván, ne haragudgyunk édes néném. kéd is felejttse el. én is el felejtem. de lehetetlen hogy meg ne irjam a mit gondolok. ha szinte ujontában fel lobbasztom is azt az édes haragot. mert egész gyönyörüség nékem. a kéd haragos levelit olvasnom. és ollyan formában tud kéd panaszolkodni, és pirongatni engemet. hogy még annál inkáb kellene kédet szeretni. ha lehetne; édes néném azt már régen tudgya kéd, hogy bercsényi urfi innet el repült hajon. még juliusban. viszen magával, mint egy három száz katonát. annak a fele magyar. de a más fele Isten tudgya hány féle nemzet; talám magok sem tudnák meg mondani., elég a hogy már néki régyimentye vagyon akinek pedig ót regyimentye vagyon. a már az elö menelteknek az elsö grádicsára lépet. föképpen az idegenek közül, akis esterházi is el ment, akinek is az attya már egynehány holnapja hogy itt vagyon, én azt mondom feleségestöl, mások. azt mondgyák hogy nem feleségestöl. a mi papjaink azt mondgyák. hogy az eszterházi urnak ugy vagyon a házasága, valamint a samaritána aszszonynak., a kinek azt mondá a kristus, hid ide az uradot. az aszszony meg vallá hogy nem volna ura, mert akivel akor lakot. nem vala valoságos ura. azért a papok is azt mondgyák. hogy eszterházi urnak. nem valoságos felesége az, akivel lakik, csak egy két szoval meg mondom kédnek. hogy miben vagyon adolog. eszterházi ur. ebben az országban jövén atöb urakkal lengyel országbol. a felesége mellet volt egy lengyel leány. akit egy tót nemes ember szolgájának férhez adta. a felesége meg halván, és alengyel aszszonyra igen vágyván, erövelé; vagy jó kedviböl, nem tudom, de az urátol el választatta, és azután papok elött meg esküdvén véle. magának elvette. és azolta mint házasok ugy élnek. a mi papjaink. mind az elválasztást, mind az elvételt, az egyházi törvényel ellenkezönek tarttyák., azt a papok lássák. ök ahoz többet tudnak nálamnál én azt nem visgálom. jóé, nem jóé aházaságok. elég ahogy az idöt el töltöm nálok, ök lássák atöbbit. az aszszony. elegendö szép. igen szép termetü. iffiu, és a mulattságot szereti. nekünk illyen kel. az unadalmas rodostora, a lengyel tánczot el. jártam mar egy nehányszor véle magyarul is tud keveset; azt el mondhatni felölle hogy emberség tudó aszszony, és el nem unom magamot amikor véle vagyok, azt tudgya meg kéd, hogy forgács ur. el hagya bennünket. nem tudom ha az ide valo lakást untaé meg, vagy bercsényi ural nem lakhatot egy városban, lehet hogy mindenik okozta. az elmenetelét; lengyel országban akar lakni, nekem ugy tettzik hogy illendöb lett volna atöbbivel itt szenvedni, mivel semmi rovidsége nem volt., de ki ki a maga kádgyárol dézmál., az el mult holnapban, mi ismét a savanyu viznél voltunk; ugy látom hogy mindenkor el megyünk oda annak idejében. én ugyan nem bánom. mert még is telik az idö. ugyan idö töltésért is ment volt a fejdelem egy török urhoz. a ki kerte vala a fejdelmet hogy menne. hozája. mivel ót igen szép vadászo hellyek vannak, a joszága őt mely föld ide. de csak két nap maradhattunk ót. addig is a sátorok alol ki nem buhatot az ember. a sok esö miat., soha sem láttam volt bialokal halászni. csak ót. a ház mellet egy tó lévén, abban vagy huszig valo bialokot hajtottak. és azokal egészen fel kevertették atót. és a sárbol a kezekel vonták ki az emberek a sok halat, nem lehetet uszni a szegény halnak. a sáros vizben. török halászat. én valami itt történik, mindenekröl számot adok kédnek. csak ne haragudgyék kéd. és csak az egésségre vigyázon., többet is irnék. de ebédre dobolnak, és a hajos meg indul ebéd utan. azért maradok és leszek. a kéd leg kedveseb. és drágáb attyafia