Rodosto - 24. apr. 1720

Edes néném hanem mondanám is hogy ide érkeztünk, csak arrol meg üsmeri kéd. hogy honnét dátálom a levelemet. elég az hogy azIsten szerencsésen ide hozot. mindnyájunkot, és mihent ide érkezet bercsényi ur. mindgyárt anagramát csinált a város nevéböl. és ejöt ki belölle, óstóród. ez igen hozá illik a bujdosokhoz., elég a hogy erröl eleget lehetne elmélkedni., de azt hadgyuk mászorrá. most pedig fogadásom szerént. had irjak meg mindeneket kédnek. leg elöször ót kezdem el. hogy jéniköböl 16 dik indulánk meg, már agálya készen várta a fejdelmet; a mely igen nagy méltoságára eset a fejdelemnek hogy a császár gályát küldöt számára. a gálya is, a nagyobbak közül valo volt; mivel. 26 pár lapát vonta, mindenik lapáton. kin 4. kin 3 ember volt. mind egészen 220 rab vonta a gállyát, azon kivül száz fegyveres léventi. (vagy hajdu.) benne, egy szoval agályában voltunk mindnyájan 400, a gályás fö tiszt, basa volt; a fejdelem mellet lévö császár kapicsi basája velünk volt. azon kivül egy csorbasi, 7 orakor a fejdelem a gályában szálván. tiszteletnek okáért az ágyuval löttenek, a vas macskákot fel vonák. és vonni kezdék agállyát, a császár kastéllyát meg haladván. ellenkezö szélre találánk, a szigetek felé kételeniteténk venni utunkot. amely szigeteket nevezik., insula principum, forgács ur azt észre vévén, hogy nem a volna arodostoi ut, és nem tudván az okát. hogy miért megyünk a szigetek felé, azonnal. meg ijede, és kezdé a fejdelemnek mondani. hogy a porta meg csalta. és nem rodostora viszik, hanem nicomediában. a hol tökölyi volt. a fejdelemnek haszontalan vala bátoritani. és mondani., hogy talám aszelet akarják meg nyerni. vagy más okok lehet, és attol nem tart. hogy nicomediában vigyék, és arra okot nem adot aportának. hogy akarattya ellen vitesse valahová. mind e haszontalan vala, mert minden bizonnyal el hitette vala magával hogy nicomediában visznek, és mind addig tarta attol. valamég a szigeteket el nem érök, ót meg szálván 11 orakor, ebéd után bercsényi ur is oda érkezék, más nap is a szél ellenkezö lévén estig, estve pedig hat orakor. onnét el indulánk jo széllel. rodosto felé. egész éttzaka jó szelünk lévén. a vitorlákot fel vonták. és nem kelleték. lapátokal vonni., a harmadik napon. 8 orakor reggel, ahéracléai portusban bé mentünk, és vas maskákot vetének le, a kapucsi basa pedig elöre rodostora mene, hogy rendelést tenne a szállások iránt, és mind addig itt kelleték nekünk maradni, 21. a kapucsi basa a fejdelemnek tudtára adván. hogy már készen volnának aszallások., ma 5 orakor reggel meg indulánk, és 11 orakor dél elöt rodostohoz érkezénk. a fejdelem azonnal ki szálla a gályábol. és a lovak a parton lévén, pompával kisérék a városban lévö fö tisztek a fejdelmet szállásáig. édes néném nem egy kis uraság a gállyán járni, ót a nagy rend tartás leg kisseb dologban is, a nagy csendesség, a mikor két száz ember meg randittya, csak el hiheti kéd hogy jol meg vagyon randitva. aztot pedig mind egyszersmind, az ötven két lapátot egyszersmind teszik a vizben. egy lapátnak a hoszasága, vagyon leg aláb öt ölni, igen szép mulattság azt nézni, de meg, ha az ember azt meg gondollya, hogy azok a szegény rabok. csak nem mind keresztények, és hogy holtig ót kel maradni nekik, meg esik az ember szive rajtok; azon kivül is a gálya vonás. igen nehéz munka. aki azt nem látta, nem lehet annak azt ki gondolni. azt gondolná az ember, hogy míndeniknek az egész karja ki szakad. ugy meg ránttya a lapát öket a valo hogy az ételeket meg adgyák, de a ruházattyok csak rongybol áll, a miéink még is ingben dolgoztanak. azért hogy a fejdelem ót volt. és ugyan ezért az okért is nem bántak roszul vélek, demásként. ing nélkül dolgoznak. és averést leg kissebért szenvedniek kel, a mint magok is mondották szegények, a midön valamit akarnak nekik parancsolni. csak süveltenek, már ök azt tudgyák mire valo, és egyszers mind fognak a munkához. az ö székek ugy vannak rendiben egymás után. két felöl. valamint a templomban szoktak lenni. közepette uttza vagyon., a hol szüntelen járnak alá s. fel a tisztek, és azt nézik ha valamelyik nem vonnyaé jol a lapátot, ha beszélneké egymásal, kinek kinek a maga helyében kel maradni, oda vannak lánczolva. és mihent a vonást el hadgyák, le kel ülni. és ugyan azon helyben kel alunniok is. egyébkor soha nem szabad fel állani. hanem a mikor a gályát vonnyák. és ollyankor. igen szomoru zörgést hall az ember. mert csak a sok lántz zörgésit lehet hallani, mind ezekre azt mondaná kéd. hogy lehetetlen ezeknek a szegény raboknak. hogy szabadságokot ne suhajttsák, mind azon által vannak még is ollyanok, a kik azt a nyomoru életet meg szokták. mivel én beszéltem két magyar rabal. a kik husz esztendötöl fogvást vannak agállyán, és mondottam, hogy ha nem lehetneé ollyan modot találni abban hogy meg szabadulhassanak. csak ezt felelék erre. miért mennénk mi már magyar országban. feleségünk. gyermekünk talám már meg holtanak. ót is mivel elnénk. itt ételt adnak, és meg szoktuk már ezt a nyomoruságot; avalo hogy nem vártam ezt a feleletet töllök, másként is gondolkodnám. ha hellyettek volnék. a mi gállyankon. minden féle nemzetekböl valának. magyar, német, franczia. lengyel. muszka. a noé bárkájában nem volt ennyi féle nemzettség. ki veszem az állatokot, elég a hogy. az egész bujdoso magyarok itt vannak. kinek kinek. itt vagyon el hintve a kenyere. addig csak itt kel lenni a még abban tart. kinek kinek pedig bövön elegendö és tágas szallása vagyon. csak én egy szolgával; egy gazdag örménynek. az egész házát birom. és mindenik háznak vagyon egykis kerttye, a midön meg hallották az örmények hogy közikben jövünk lakni, mert azt jo meg tudni, hogy ebben a varosban negy féle nemzettség vagyon. török, sidó, görög, és örmény, mi az örmények házaiban lakunk, azonnal a kadiához. (vagy a török birohoz) mentenek, mondván néki, hogy azt hallották. hogy a magyarok ollyan hamisak. hogy az aszszonyokon. leányokon. még az uttzán is erö szakot tesznek. pápai gáspár éppen a kadiánál talált lenni akor, és mondá nagy prosopopiaval a kadiának, kadia, az örmények ne félttsék a feleségeket a magyaroktol. mert semmi bántások nem leszen. de ha az ö tyukjok a mi kakasainkhoz jönek. akor semmiröl. nem felelek. a kadia nagy nevettségel mondá pápainak aferim magyar. aferim, (igen jol mondád.). mink ezen eleget nevettünk, hát kéd is nevessen., elég a hogy. mi már itt helyben vagyunk; abujdosásban is bujdosnunk kel. az Isten fizese meg annak. a ki az oka, mint leszünk. hogy leszünk, ezután. azt hadgyuk az Isten akarattyára. ö hozot bennünket ide, ö is gondunkot viseli, akik mivelünk roszat akartak tenni, azoknak rosz szándékjokot, az Isten jovunkra forditotta. mert noha még nem üsmerem avárost. se körül valo hellyeit, de azt el mondhatom. hogy háláadásal tartozunk Istennek, idevalo hozásáért, mert sokal tágasabban vagyunk szálva. mint abban a nyomorult jéniköben. az egész szállásaink aváros széllyin vannak, csak egyet lépem, már a mezön vagyok., de lako hellyünkröl. leg elsö alkalmatosságal bövebben irok és nekem ugy tettzik hogy most eleget irtam. és 11 orakor. ideje volna le fekünni. mert a csudálatos dolog. hogy az embereknek. és az aszszonyoknak. itt is ugy kel aludni. valamint másut. de minek elötte el vessem a pennát. arra kérem kédet, hogy a hozám valo szeretet meg ne fadgyon, és az egésségire igen vigyázon. innét oda, minden nap mennek hajok. és akár mellyik hajosnak alevelit oda adhattya kéd. jó éttzakát édes néném.