jénikö - 16 aprilis 1719.

Irtoztato dolog mely régen nem irtunk édes néném egymásnak, annak pedig mi az oka, nem más, hanem hogy csak nem minden harmad napban láttyuk egymást. kédet látni, s’kednek irni, nagy külömbség, ha mindenkor ollyan gyakran mehetnék kédhez mint már egy darab idötöl fogvast, az igaz nem volnék méltó aszánásra, de nem lesz mindenkor pap sajttya, már egy hete hogy egymásal nem nevettünk, és ez az idö hoszabnak tettzik nekem mint egy nyul farka. de mit tehetz annak (mondgyák atotok:). egy részröl nem bánom mert nem alkalmatlankodom kédnek. noha kédnél mind job ágyam vagyon, mind többet eszem, mind többet nevetek, mint itt, de hogy a vendéget meg ne unnyák, keveset maradgyon egy helyt., de még nagyob okát is mondom, a hogy, azidö rosz, és ollyankor járni atengeren nem egésseges, mert ha az a kis hajo hirtelen el találna fordulni, jo éttzakát az egésségnek, és mindennek, én pedig ollyan bátor vagyok atengeren. hogy ha egy kevesé ahajo egy oldalára fordul, már azt gondolom hogy a halaknál leszek vacsorán. erre azt fogja kéd felelni, hogy eleget jártam tengeren. én pedíg azt felelem akéd feleletire, hogy azzal dicsérhetem magamot, hogy mindenkor ollyan félénk voltam. és hogy nem tartok nyomoruságosab dolgot. mint a néma halak országában lakni. tegnap mi a császári mulattságon voltunk, lehetetlen azt kédnek le nem irni. mint ment végben. de mi is csak ugy mulattuk magunkot. mint a kocsis. aki nap estig ügetvén alovon, estve. azzal kerkedik. hogy mint meg szánkáztunk. Ma igen jó regel avezér egy csauz basát külde a fejdelemhez, kit is kéreté hogy lenne jelen a mulattságon. amelyet fog adni. a császarnak, a fejdelem lora ülvén, a csauz, a Constancinapoly mellet lévö retnek avégin, egy nagy dombon meg álitta minket. ahonnét kelleték nézni a mulattságot. a réten pedig sok számu nagy sátorok valának verve. mind a császár számára, mind a töb urak számára. a mulattság pedig abbol állot. hogy lovakot futtattak, flintábol, és apro agyucskákbol Czélt löttek, a CSászár elött. abirkozok birkoztanak; de még is mind ezek nem valának császári mulattságok, hanem a vége job volt a kezdetinél. mert a vezér ebédet adván a császárnak, és az egész udvarának. meg is kel ajándekozni mind a CSaszárt, mind azudvarát. a többinek nem tudom mit ád, de a császárnak. három vagy negy válogatot virágban lévö leányt adot. azoknak igen szepeknek kelletet lenni, és mindeniket gazdagon fel ékesiteni, azután köves portékákot, lora valo drága szerszámokot, szep paripákot. adot. (édes néném mely derék allapot a császárság:) ennek pedig minden esztendöben meg kel lenni,, azon a napon. mi pedig mind ezeknek végit nem vártuk, mert reggeltöl fogva estig egy helyben ló háton ülni, étlen, és atöbbit csak meszünen nézni, nem derék mulattság. azért is a fejdelem fél oráig ót lévén, és semmi mulattságra valot nem látván, ebédre haza mentünk. de még azt kelleték azután izenni a vezérnek, hogy igen mulattuk magunkot. és hogy császári mulattság volt; pedig elíg vártuk hogy eljöjjünk onnét, edes néném mely sokszor kel olyat mondani azembernek a melyet maga sem hiszen. azt el hidgye kéd, hogy a vezérnek mind ajándekáért sem adnám kédet, meg aleányokot is oda teszem. de ugy ha szeret kéd. és ha vigyáz az egésségire.