jénikö - 28 xbris. 1718.

Aztot még elöre által láttam, hogy bercsényiné aszszonyom meg fog kédnek tettzeni, el mondhatni valoságal. hogy méltoságos aszszony. mert sokan viselik az aszszony nevet, denem mindenik viseli érdemesen azt a nevet, és az ollyanokot csak aszszonyocskáknak kellene. hini, vagy aszszony állatnak, (ne szollyunk az aszszonyok ellen:) elég a hogy azzal az uri aszszonyal. inkáb el töltheti kéd az idöt, mint sem agörög kéráczákal. az aszszony maga mulattságot nem indit, mert tél felé meg kezd sárgulni a fának is alevele., de a vigasságrol beszélni igen szereti. föképpen a tavaszi idejében valo dolgokrol. azt irja kéd hogy az aszszony orczáján. ollyan idös korában is meg tettzik hogy iffiu korában szép volt. és hogy most aszép télhez hasonlithatni. de azt ki ne nevetné. hogy azt szeretné kéd meg tudni. hogy miért annak az uri aszszonynak az orra fekete. és orczája fejér, ezt a mesét mindgyárt meg fejtem kédnek. az attol vagyon, hogy már házos lévén meg himlödczöt. azt tudgya kéd. hogy az uri aszszonyokot másképen gyogyittyák. mint sem aközönségeseket. nyernek is rajta sokszor, mint birtok a csikban, mihent meg betegedet. egy sereg doktorokot gyüjtöttek esze. ki egyet, ki mástjovallot, hogy a himlö meg ne lassék, és a szépség meg maradgyon. egyik a töbi közöt. azt jovalotta, hogy meg kel aranyozni az orczáját. ennek avoxát bé vették. és levél aranyal. bé tapasztották. és eleven képet csináltak belölle, e meg lévén. egy ideig annak ugy kelletet maradni. de azután csak le kelletet venni az aranyat. mert aranyas orczával el itélheti kéd. hogy nem lehetet járni, és a piros orcza, csak inkáb tettzik. mint sem az aranyas. de már a volt a mesterség hogy vegyék le, a sok féle viz le nem mosta. hanem tö hegyel kelletet lassanként le feszegetni az aranyat. az orczájárol, még is mind le ásták. de az orrára inkáb oda száradot volt. azért nehezeb is volt a munka. végtire onnét is le feszegették. de feketén maradot. azért nem jovallom senkinek hogy meg aranyaztassa az orczáját. immár tudgya kéd, hogy miért fekete annak az uri aszszonynak. az orra, de azt nem tudgya kéd, hogy holnap. a vezér szembe akar lenni a fejdelemel. csak magánoson, ez a vezér még eddig jo baráttságal volt mi hozánk, és abujdoso urak, éppen nem panaszolkodhatnak ellene, meg válik mint végzi, mert itt a változás könnyen meg esik. és az ajándék a vezérekel hatat forditat. mi pedig nem vagyunk abban az állapotban hogy adhassunk, söt még mi is töllök várunk. aki pedig hatalmasab, az eröseb, és az kötheti meg pénzel. a török urakot., ezek pedig ugy tekintenek bennünket, mint ollyanokot; akik minden koron készen vannak akérésre, de az adást; nec nominetur invobis, it mi elegen vagyunk. elég tahint ád aporta, eleget eszünk. de azzal ruhásabbak nem vagyunk. sem én se más, a mi urunknak pedig termeszete a, hogy kéretlen nem ád, annyi esztendöktöl fogvást hogy szolgálom, soha semmit nem kértem, édes néném már el nem kezdem, egy erdélyi nemes emberhez a nem illik. a ki jobban szereti szükségben lenni, mint sem kérni, az én hivatalom a, hogy szolgállyam hiven, és hadgyam azIstenre atöbbit. egy erdélyi nemes ember felöl nem lehet nagyob gyalázatot mondani mint azt, hogy az adomért szolgál. tudgyaé kéd., hogy most csak hamar egy leánybol. aszszonyt csinálnak, nem tudom mikor leszen az a szerencsés nap. de azt tudom hogy igen akarnám ha azén lakadalmom ollyan közél volna, mint azé a piros. leányé, én szeretem kédet, de ugy ha az egésségire vigyáz.