rodosto - 23 9bris 1754

Minden bizonyal tudom hogy örülni fogsz azon hogy Isten kegyelmiböl a szomoru setettség el hagyta a szemeimet, soha sem szabad senkinek is még az ellenségünknek is roszat kivánni. de a bizonyos hogy másnak vakságot kivánni nagyob. mint sem halált a szemem világa minden orvoság nélkül. tsak az Isten kegyelmével tért viszá ennek a holnapnak a kezdetén valamivel jobban kezdék látni ennek elötte pedig egy nehány napal. a szemeimben kezdém érzeni mint ha valami gaz eset volna mind a kettöben., valami szurta öket két vagy három nap. tudtam pedig hogy semi nem eset a szemeimbe. másokal is nézettem semit nem láttak, a jutot eszembe. hogy talám a hártyikák a melyek a szemeim elött voltak. talám azok akarnak le esni. ugy is let. mert harmad nap mulva nem érzettem azt a nehéz szurást a szemeimben és sokal világosaban láttam, egy szoval az Isten kegyelmiböl. ma az innepem napján az imadságos könyvnek hasznát vehettem. a mely nem lehetet más fél esztendötöl fogva én is imár jobban szánom avakokot., de ha a testi vakság nagy dolog, alelki szászorta nagyob kedves néném oltalmazon meg az Isten mindenikétöl