Drinápoly - 15 aug. 1718.

Ihon édes néném elesz az utolso levelem ebböl. a CSászári városbol; itt már meg ettük a nekünk rendeltetett rakás kenyeret. már továb megyünk. de nem elé, hanem hatra. és azon rakás kenyér mellé ülünk, a mely Constancinápoly mellet vár minket. mert a mitöl tartottunk. abban torkig estünk. ki veszen ki abbol?, csak az Isten: ennek elötte egy nehány napal hozák meg a hirit hogy 21 julÿ a vezér meg csinálta a huszon négy esztendeig tarto békeséget a németel, ha addig itt kel ülnöm. jó éttzakát a meny aszszony tánczának., jaj édes néném, ha addig az édes lelkem. marad a kövér testemben, csak török kenyeret kel enni arakásbol. a békeség meg lévén, it már semmi dolgunk nincsen, meg is indittyák holnap az urunkot. a császári fö varos felé. már itt erösen rakodunk. elég szekereket adtak számunkra. még többet mint sem kellene, mert el itélheti kéd, hogy minden portékámot fel raktam egy kis szekérnek a negyed reszire, az én portékam pedig nem leg keveseb atöbbinél. vannak itt ollyanok, hogy tizen sem rakhatnak meg egy szekerecskét. de még lovakot is rendeltek alánk, mert ha ötvenen vagyunk is, de nincsen több ött lovunknál, amint már meg mondottam, holnap meg indulunk. hol lészen lako hellyunk. még nem tudom. eleg a hogy innét el visznek valahová. forgács ur is velünk jö. micsoda örömel látom meg kédet de az egésség jó legyen. hogy az öröm is nagy lehesen, többet is irnék, de mikor utra kel készülni, akor nem lehet sokat irni, Isten kédel édes néném. ihon ebédre hinak.,