rodosto - 8 Martÿ 1737.

Bezzeg néném, nyertünk mi a változásban. mint bertok a tsikban, vigasztalásunkra vártuk, ezt az ifiu fejdelmet de szomoruságunkra jött. a szép rend tartást amelyet az attya szabot volt közöttünk, és a melyet oly igen igyekezet anyi esztendök alat meg tartani, és meg tartatni velünk. mind holtig; azt a fia harmad nap alat fel fordittá; és annak el rontásán kezdé el. az itt valo életét, ugy anyira hogy olyan kevés idö alat. abban a keresztyényi, és fejdelemhez illendö rend tartásban tsak egy kis fotocska sem marada meg, minden el töröltetet, és tsak a nagy rendeletlenségnek. ködgye szállotta meg a házunkot, tsak ebböl el itélheti akarki. hogy mit remélhetünk., ki vált mi akik olyan nagy fejedelmet szolgáltunk volt, a kinek minden dolga, okoságbol. rendböl, és kegyeségböl állot. most pedig mind ellenkezöt látunk. mert a rendet, nagy rendeletlenség követte, az okoságot a hebehurgyaság., a kegyeséget a harag. és az idegenség ugy anyira, hogy harmintz esztendötöl fogva valo bujdosásunk oly sulyosnak nem tettzet. mint már ez a három holnap, most suhajtyák leg inkáb a mi meg holt urunkot, mert szomoruán kel néznünk az attya, és a fia közöt valo nagy külömbséget. de már ebben benne vagyunk, mihent ide érkezet az attyának minden joszágát hiven kezében adtam, valo hogy káromlás nélkül nem maradtam, mert a hamis atyafiak sokal vádoltanak. és a hamis vádolásra a fejdelem sokat visgálodot utánnam alatomban., de betsületem meg sértésére valot semmit nem talált ezt nékem magais meg vallotta. nintsen semmi jobb mint az igaz uton járni,, a volna kivánatos dolog. hogy az attya nyomdokát követné, meg mert a bizonyos, hogy a porta visgálodik utánna. hogy mitsoda természetü; azt kérthetnéd nénem., hogy én mint vagyok az elméjiben tsak ugy mint a többi. nékem tsak egy Isten fizesét sem mondot. azért. hogy jószágára tselédire viseltem gondot, itt tegnap nagy föld indulás volt. a föld sem nyughatik alattunk. jó egéséget néném.