rodosto - 15 augusti 1736

Egy nehány leveleimre csak nem vehetek választ, már el kezdettem volt magamal hitetni. édes néném, hogy avezérel el mentél volt táborban, de hiszem onnét is lehetet volna már választ adni leveleimre, it az a hire, hogy a vezér. aduna mellé szállot táborban. a muszkák pedig tatár országban. igen vadászák atatárokot, ha mind meg eszik sem bánom, de azt bánom, hogy itt ollyan szomoru életet kel élnünk, el lankadot szivünk, és kedvünk, csak a sok suhajtást kel hallanom, egy nehány rend béli leveleit vettem a fejdelemnek., a melyekel még is meg vigasztaltam, a töb kenyeres társaimot. de avigasztalás csak harmad napig tart. azután ismét a suhajtást kezdik el. én nekem mindenikét kel vigasztalnom. és biztatnom. énnekem pedig még nagyob szükségem volna a vigasztalásra mint másoknak, de engemet csak az egy Isten vigasztal. és ö ád erött. a kereszt hordozásra. magamban kel meg fojtanom, szomoruságimot, haszontalan volna. sok bajomot. mások eleiben terjesztenem. de söt még a mi leg nehezeb. meg kel magamot türköztetnem., és ugy tétetnem magamot mint ha leg job kedvü volnék, holot belsö képen. mind mást érez a szivem,. minden leveleiben a fejdelem irja hogy el jö. de még itt nincsen. azonban a szükség szaporodik. a baj, és a panasz. nagyobodik. és mint hogy nem tudnak kit okozni. engemet szüntelen látván. reám fordittyák panaszokot; azt sem bánnám. csak nekik használna, a mely állapotban teszen Isten. ahoz kel magunkot alkalmaztatni. sokszor jut eszemben a szegény urunk jövendölése., mert egyszer atöbbi közöt, avásárlásrol valo számadást, hogy oda adtam. volna., (mert én vásároltattam, a mi a köntösihez, és az ház beli eszközökhöz kivántatot, a fizetö mester aki vásárolta parancsolatombol., nekem számot adot, én pedig azt a szám adást meg mutattam a fejdelemnek,.) de azt jó meg tudni elöre. hogy szegénynek olyan természete volt, hogy a számadásban [szám-adásban] nem nézte. hogy miért adtanak harmincz. vagy negyven talért, hanem ha. tiz, vagy tizenkét poltura érö portékát ólttson vettéké vagy drágan, az ollyan apro állapotban mindenkor gántsot talált, a szám adásban tehát. egy nehány poltura érö portékán meg akad aszeme, és kezdi mondani. mint egy neheztelesel hogy drágán fizették. nem kellet volna ugy venni. én azon szokásom ellen fel indultam, mert nekem ugy tettzet. mint ha bennem kételkedet volna, és mondam mint goromba, ha bennem kételkedik, parancsollya másnak. aki vásároltasson, erre szegeny semmit nem felel. csak a kezemben adgya a szám adást, és el fordul töllem. érdemem szerént. én is ki megyek.. másnap semmit nem szol hozám. én pedig csak várom hogy szollyon, meg másnap, akor sem szol semmit is. a már nekem nehéz volt. mert meg üsmértem volt ostoba cselekedetemet, harmad napján már nem türhettem, bé megyek utánna. az iró házában, ot eleiben borulok. és könyves szemel csokoltam kezét. és kértem bocsánatot, erre az a ritka. és nagy ember. meg ölel és mondgya. meg bocsátok. sokszor eszedben jutok én neked ha meg halok, sokszor meg emlegetz engemet, de akor késö lesz. ha akor sirva hallottam ezeket a szokot, most konyves szemmel jutnak eszemben., bé is tellyesedtek., Isten igy akarta, mindenben dicsértessék sz.neve, meg mondottam, hogy a szomoru levélnek. rövidnek kel lenni azert el is végezem