rodosto - 18 julÿ 1735.

A porta. meg engedvén, hogy titkon a szegény urunk testét. Constáncinápolyban vihessük, egy nagy ládát. csináltatván, a koporsot belé zárattam, hajora tétettem, és egy nehány magamal 4dik. meg indultam, 6.dik. Constancinápolyban érkezvén. aládát. akiben a koporso. volt. a jésuitákhoz küldöttem. akoporsot ki vévén belölle, felnyitották. hogy a testet meg lássák., sirt pedig azon a helyen | ástak. a hová temették volt. az urunk annyát, akinek is csak a koponyáját találták meg. és aztot. a fia koporsojában bé zárták. és együt eltemették. mely csudálatos. az Isten rendelése,! a még abban a nagy városban mulaték, avezért letévék. én is onnét megindulék. és tegnap ide viszá érkezém, a szomoruságnak helyére. a hol is. minden szomoruságra gerjeszt, akár hová fordullyák. mindenüt. azon a helyeket látom. a hol az urunk. lakot. járt, és beszéllet velünk. most pedig azokot ahelyeket csak pusztán látom. és azok apuszta helyek keserüségel töltik bé sziveinket. el hagyatattunk., jó atyánktol, és könyhullatásal. vigasztallyuk. árvaságban valo maradásunkot., mint ha eza szomoruság nem elég volna rajtam. mert még attol is kel felnem, hogy az egész háznak gondgya reám ne szállyon, mivel asibrik uram betegsége nehezebedik minden nap. és mikor meg gondolom, hogy ha meg talál halni, micsoda bajra jutok mind addig, amég az iffiu fejdelem elnem érkezik., az én velem szomoru orákot töltet. el végzem ezt a levelet. mert magamot. kesergetvén, kédetis keseritem. a szomoruán irt levelek. ugy jobbak. ha mentöl rövidebbek.