rodosto - 17 maji 1735.

rend szerént édes néném, mennél inkáb tavodzik az ember. az keserüséget okozo óktól. a keserüségnek sullya. annyival inkáb könnyebedik. és az idö. lassanként. mindent el felejtet velünk. és mennél távulab legyen az ember valamitöl. annál kissebnek tettzik. de itt nem ugy van. mert ugy tettzik. hogy nevekedik. és nem kisebedik. az urunk után valo keserüségünk, mert hová továb. jobban észre veszük. hogy micsoda atyánkot vesztettük el. és hogy micsoda pásztorunk hagyot el., de a mi jó Istenünknek. ha egyik kezében. a veszö. a másikában. a vigasztalás. a porta ide küldötte ibrahim effendit. hogy itt néze meg, miben van dolgunk és végezen. csáki ural és atöb magyarokal. kik itt vagyunk. ha akarjuké. hogy az szegény üdvezült urunk nagyobik fiát ide hozassa. erre mindenikünk reá állot, azután. hogy beszéllyen sibrik uramal. az urunk hofmesterével, akire szállot azegész háznak gondgya., a tahin iránt. a melyet rendelt nekünk a porta, tiz tallért minden naprá. hogy aztot fel oszák. a magyarokra. kik a fejdelmet szolgáltuk, de erre, se sibrik uram. se én rea nem állottunk. hogy csak mi reánk oszák. mivel sok régi idegen szolgai maradván azurunknak. nekik semmi nem jutot volna. hanem ugy végeztük el. hogy mind azok, akik meg akarnak maradni. abbol a pénzböl. élljünk mindnyájan, mind addig még az iffiu fejdelem el érkezik. édes néném. eddig csak belsö képen. voltam magyar. vagy székely, de már külsö képen is. mert huszon két esztendö mulván, ma tettem le a franczia köntöst.