rodosto - 8 aprilis. 1735.

A mitöl tartottunk, abban már benne vagyunk az Isten árvaságra téve bennünket. és kivévé ma közüllünk. az mi édes urunkot és atyankot, három ora után reggel, ma nagy péntek lévén. mind a mennyei. mind aföldi. atyáinknak, halálokot. kel siratnunk, az Isten mára halasztotta halálát urunknak. azért. hogy meg szentellye, halálának áldozattyát, annak érdemével. aki ma meg holt. érettünk, a micsoda életet éllt, és a micsoda halála volt, hiszem, hogy meg mondották nékie. ma velem lész a paradicsomban., hullasuk bövségel könyveinket, mert a keserüségnek ködgye, valoságoson reánk szállot. de ne azt a jo atyánkot sirassuk. mert ötet az Isten annyi szenvedési után. a mennyei lakadalomban vitte. ahol agyönyörüségnek. és az örömnek pohárábol itattya, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk, ki sem lehet mondani, micsoda nagy sirás, és keserüség vagyon itt mi közöttünk. még csak aleg alábvalon is, itéld el, ha lehet. micsoda állapotban irom ezt a levelet, de mivel tudom hogy örömest kivánnád tudni. mint eset szegénynek halála, mind téntával. mind könyhullatásimal le irom, ha szinte az által. meg szaporitom is keserüségemet. ugy tettzik hogy az utolso levelemet az elmult holnapnak. 25dik napján irtam vala., azután szegény mind nagy badgyattságokot érzet, igen keveset. de másként. mindent a szokás szerént vit végben, abban a gyengeségiben is. az esztergájában dolgozot. elsö aprilisig. az nap pedig ahideg erösen jöt rea., és annál inkáb meg gyengittette, másnap jobbacskán volt. virág vasárnap. a gyengeség miat. nem mehetet atemplomban: hanem a közel valo házbol halgatta amisét., amise után. a mely pap oda vitte neki a szentelt ágat. térden álva vette el kezéböl. mondván. hogy talám töb ágat nem fog venni. hetfün jobbacskán volt. kedden hasonlo képen. még a dohánt is meg kivánta. és dohányozot; de azt csudálta mindenikünk benne, hogy ö semmit halála orájáig aháznál valo rendben el nem mulatot. se meg nem engedte. hogy ö érette valamit elmulassanak, mindennap. szokót orában fel öltözöt. ebédelt. és le feküt. noha alig volt el. de még is ugy meg tartotta a rendet. mint egésséges korában. szeredán. dél után. nagyob gyengeségben eset. és csak mindenkor alut. egynehányszor kérdeztem. hogy mint vagyon, csak azt felelte. én jol vagyok. semmi fájdalmat nem érzek, csötörtökön igen közel lévén utolso végihez. el nehezedék, és az urat magahoz vette nagy buzgoságal. estve a le fekvésnek ideje léven. két felöl a karját tartották. de maga ment ahálo házában, a szovát igen nehéz volt már meg érteni. tizen két ora felé éttzaka, mindnyájan mellette voltunk, apap kérdette töle. ha akarjaé fel venni az utolso kenetet, intette szegény hogy akarja. annak vége levén, a pap szép intéseket, és vigasztalásokot mondván neki. nem felelhetet reája. noha vettük észre, hogy eszin van. azt is láttuk hogy az intéskor. a szemeiböl. köny hullatások folytanak., végtire szegény. ma három ora után. regel. az Istennek adván lelkét: el aluvék. mivel ugy holt meg. mint egy gyermek, szüntelen rea néztünk. de még is csak azon vettük észre. által menetelit.. a midön a szemei fel nyiltak. ö szegény árvaságra hagya bennünket, ezen az idegen földön, itt irtoztato sirás, rivás vagyon közöttünk; az Isten vigasztallyon meg minket: