rodosto - 12 martÿ 1735.

talám májusnak nevezhetném ezt a holnapot, ollyan szép idök járnak. és az idö, sokkal vidámab, az elmémnél. mert már egy nehány napoktol fogvást. nem látom az urunkot ollyan állapotban. mint az elött. mert ha igen titkollya is. de észre lehet venni, hogy vagyon valamely belsö baja, az ö természet szerent valo. mindenkori jó kedve. most nem ollyan gyakorta valo. és mintha eröszakal volna. azt is hozá teszem. hogy már egy kevés idötöl fogvást. igen kezd apadni, azö kövér teste. és ábrázattya. igen vékonyodik. mind ezek édes néném, egy kevés nyughatatlanságban vetettek engemet, mert ha ezek, a belsö szomoruságtol. vagy valamely belsö nyavalyátol, vagy egyszers mind. mind a kettötöl jönek. a meg gyujtot gyerttyát. nem kel csudálni ha fogy. ajésuiták superiorja. itt vagyon. a ki ís ollyan papi ember, hogy az idöt nem vesztik el véle, az urunk véle tölti azidöt. és a munkásival, mivel, kertet. és házat. épitet, Isten után csak azzal vigasztalom magamot; hogy az urunk. igen erös természetü, és hogy, ötven kilencz esztendöt, könnyen el birhat, tudom. hogy az illyen vigasztalás. csak fövenyre van épitve, és boldog. akinek. nem kel küszködni a betegségel, mert akár mely erösnek is. le kel esni alatta. de ami állapotunk, ollyan, hogy csak kel valami vigasztalást keresnünk. szomoruságunkban. noha nem kellene, ha jo keresztény volnék, mert mindent az Isten akarattyára kel hadni, de a mikor erösen szeretünk valakit. akor, alátható., el felejteti velünk. aláthatatlant; hogy tellyeségel. predikáczion nevégezem levelemet, azt irom, hogy abdulla, akit most tettek jancsár agának, és aki sok esztendökig mellettünk volt. ugy mint csorbasi, ollyan nagy tiszttségiben is. meg tartván az urunkhozvalo köteleségit. tegnap, egy szép paripát küldöt, töb egyéb. persiai ajándékokal. édes néném. ha job hirt irhatnék. egy nehány nap mulva. mint nevetném, mert most nem nevetek.