rodosto - 15 febr. 1734.

mindenünnen. csak az a hir, hogy mindenüt készülnek, ahadakozásra. a sok német. franczia, spanyol. takarodik, olosz ország felé. azt gondolná az ember, hogy talám. ót valamely nagy vendégség leszen. és arra gyülnek oda, eugyénius pedig a rénus vize felé igyekezik, azt mondgyák. hogy, afranczia is, elküld oda. vagy száz ezer embert. hát ezek édes néném. miért gyülnek oda,. talám halászni akarnak. stanislaus király pedig, dantzkán vagyon, a muszkák. és a saxok készülnek, hogy stanislaust oda szorittsák. ót meg más féle musika lészen, mind ezekböl. mi lészen, Isten tudgya: ugy tettzik mint ha stanislaus király vesztene leg többet. ha el talállya veszteni alengyel országi királyságot, a mint hogy, a meg történhetik. a mint folynak már is dolgai. de ha azt el veszti is. franczia királyne az ö leánya, olosz országban pedig, hogy álhat a császár. három király ellen, a ki mindenik azon igyekezik, hogy el vesztesse véle. siciliát. és neápolist. és oda uj királyt tegyenek, de mind ezekböl. nekünk mi hasznunk lesz? talám csak semmi, még a mi oránk nem jöt el, addig csak barát tánczot kel járni, hogy valamely szomoru gondolatokon ne végezem levelemet; egy jó akaromnak levelit le irom kédnek. a levelet küldöttem volna el. de francziául vagyon., Aztot. jol tudod kedves jó akarom. hogy micsoda szeretettel voltam juliánnához, és hogy micsoda, sok féle. utakon. és ösvényeken hordozot engemet. nem voltam töb husz esztendösnél. midön szolgálattyára állottam, harmintznál pedig. többet vesztettem el. a miolta perlekedem véle. mind addig szerettem, a még ugy meg öszült. mint egy ösz macska, de még is ollyan a micsodás. igen nehezen juthaték hozája, mind azon által. az én szemeimnek szép vénnek láttzik, a valo. hogy sok haszontalan suhajtásokot bocsáttunk együt. azért. hogy hamaréb meg nem házasodtunk. de ö a vétkes nem én, aztot is tudod, hogy soha addig vég képen. nem álla házaságunkra. mind addig, még egy fogg marada aszájában. a jegy gyürümre is. ezeket aszokot mettzettem, szeretetemnek. harmintz egyedik esztendejében. edes néném, mit mondasz azillyen emberröl. én pedig azt mondom, hogy az illyen példát, csudálni kel, és nem követni, néném az egésségre. A midön bé akarám a levelemet pecsételni. eszemben jutot. a károlus magnus leánya, ez a császár. ugy szerette a leányait. hogy férhez nem akarta adni. azért. hogy el ne távozanak tölle, nyert is benne. mint birtok a csikban. az egyik leánya. az apja. secretáriusával. jo baráttságban lévén, a többi közöt egy estve a secretarius a fejdelem aszszony látogatására menvén, ót addig mulata. hogy az alat nagy hó eset, a secretarius el bucsuzván a fejdelem aszszonytol. és látván hogy ho eset volna. attol kezde tartani. hogy a nyomát meg fogják látni az udvaron. a fejdelem aszszony vévé észre hogy mitöl tartana a secretarius, mondá neki. majd által viszlek azudvaron. hogy ne lássák, hogy ferfiu ment volna ót el, azonnal nem csak mondá. mert meg is cselekedé, és ahátára vevé a secretáriust. és által vivé az udvaron, szerencsétlenségekre., vagy jo szerencséjekre. a CSászár azon éttzaka nem alhatot. hanem azablakhoz ment idö tölteni. de itéld el néném, mint el bámula azon. hogy meg látá. a leányát. mint vinné terhit. de semmit nem szolla, hanem más nap. a tanács uraknak meg mondá, és el vegezék. hogy a fejdelem aszszonynak. adgyák. örökösön. a kedves terhit.